Érkezik az egységes töltőszabvány!

Érkezik az egységes töltőszabvány!
 
Az egyes elektronikus eszközökre egységes töltési megoldást megállapító ideiglenes megállapodás célja, hogy fenntarthatóbbá tegye a termékeket, csökkentse az elektronikai hulladék mennyiségét, és megkönnyítse a fogyasztók életét – írta közleményében az Európai Parlament-
 
A rendkívül hosszú ideje formálódó jogszabály értelmében 2024 végétől minden, az EU-ban értékesített okostelefonnál, tabletnél, headsetnél, kézi játékkonzolnál, hordozható hangszórónál és fényképezőgépnél csak és kizárólag az USB Type-C töltőcsatlakozó lesz elfogadott gyártótól függetlenül.
 
A direktíva hatálya 2026-tól kiterjed majd a noteszgépekre is, amennyiben azok áramfelvétele nem haladja meg a 100 wattot.
 
Az intézkedés célja egyrészt a fogyasztók életének megkönnyítése, akiknek nem kell különböző kábeleket használniuk a mobilok, táblagépek, vagy fényképezők feltöltéséhez: a jövőben egyetlen eszközre lesz szükségük a hordozható elektronikus eszköz legtöbbje töltéséhez, a töltők pedig alkalmazhatók lesznek új berendezések vásárlása esetén is.
 
A másik cél a pazarlás csökkentése, mivel az okostelefonok töltői évente 11 ezer tonnánál is több elektronikus hulladékot termelnek. „Az elektronikai hulladék mennyisége növekszik a leggyorsabban az EU-ban. Ha valóban meg akarjuk valósítani a zöld megállapodást, és vissza akarjuk szorítani az erőforrások felhasználását, akkor minden akadályt meg kell szüntetni” – mondta korábban Anna Cavazzini, a Parlament fogyasztóvédelmi szakbizottságának elnöke.
 
Az új direktíva a nagy gyártók közül egyértelműen az Apple iPhone termékkínálatát érintheti leginkább, a cég az okostelefonok esetében ugyanis hosszú évek óta saját csatlakozószabványt használ (Lightning), amiből nem mellékesen még számottevő bevételt is realizál, hiszen minden egyes utángyártott kábelért licencdíjat szed a cég.

További szolgáltatásaink

Internet

Webmail

IP telefon

Legutóbbi bejegyzések

Friss hírek

Datatrans rajzpályázat

„Álom Vakáció” rajzpályázat A „DATATRANS Internet” Kft. felhívja a figyelmet az “Álomvakáció, rajzolj és nyerj” rajzpályázatra.

Részletek