Neumann születésének 120. évfordulóján a Neumann Társaság nagyszabású megemlékezéssorozattal készül. 

1959. január 21-én jelentették be a sajtóban az első magyar elektronikus – a Neumann-elvek alapján működő – számítógépet, a szobányi méretű M-3-at. Ezt tekintjük a magyar számítástudomány születésének.

Neumann János kora egyik legjelentősebb tudósa, akinek oroszlánrésze van abban is, hogy most ez az üzenet online eljut mindenkihez, hiszen a modern számítógépek működési elveit ő alapozta meg.

A Financial Times 1999-ben a 20. század emberének is megválasztotta, hiszen egy új világ alapjait fektette le a kvantummechanika matematikai tisztázásával, nagyot alkotott az atomfizika, a játékelmélet (közgazdaságtan) és még egy sor elméletet megalapozva.

A szervezet évnyitó eseményét 2023. január 18-án tartja sajtótájékoztatóval, koszorúzással és egy szakmai konferenciával egybekötve

A Neumann Társaság az idei év folyamán – többek között – tudománytörténeti vándorkiállítással, képzőművészeti kiállításokkal, emlékfaültetéssel, a Magyar Tudományos Akadémiával közös konferenciával, továbbá Neumann János gondolatiságát bemutató díszalbum megjelentetésével jelentkezik.

Neumann János már korán kortársait jóval meghaladó képességekről tett tanúbizonyságot.

Magyar anyanyelve, a francia és a német nyelvek mellett tanulta a latint és az ógörögöt; emlékezőtehetsége szinte fotografikus volt, és fejszámolásban is rendkívüli eredményeket mutatott fel.

Utóbbi képessége felnőttkorában szinte védjegyévé vált!

Legenda járt arról, hogy a korai elektronikus számológépek számításait ő maga ellenőrizte fejben a gépekével azonos sebességgel. Hasonlóan legendás volt emlékezőtehetsége. Élete végéig görögül idézett Thuküdidészből, és franciául Voltaire-ből.

1930-ban meghívták vendégprofesszornak az Egyesült Államokba, a Princetoni Egyetemre. Hamarosan az ottani egyetem professzora lett.

Megkapta az Egyesült Államok Érdemérmét (1954), amiért útjára indította a 20. század második felének informatikai forradalmát.

Az emlékév célja Neumann nagyszabású és társadalmunkra ható örökségének felelevenítése, illetve megismertetése a közvéleménnyel – szerte az országban, különös tekintettel a fiatalabb generációkra.

Az NJSZT az emlékév néhány tervezett programját már közzé is tette:


• Ünnepélyes évindító: 2023. január 18-án, az Óbudai Egyetemen, a Magyar Informatika Napjához kapcsolódó szakmai konferencián
• Enteriőr-kiállítás egyenesen a Neumann-család szalonjából Neumann alma materében, a Fasori Evangélikus Gimnáziumban
• Emlékfaültetés a balatonfüredi Tagore sétányon és minikonferencia a Zsidó Kiválóságok Házában
• Életműve napjainkig tartó hatásáról konferencia a Magyar Tudományos Akadémián
• Kiállítások az “Hommage à Neumann” címen kiírt képzőművészeti pályázatokra beérkezett alkotásokból
• Neumann-album és életrajzi kötetmegjelenések, hozzájuk kapcsolódó könyvbemutatók
• A Magyar Nemzeti Bank érem kiadásával tiszteleg az évforduló előtt
• Irodalmi est a Galaktika folyóirattal közösen kiírt sci-fi pályázatra beérkezett művekből
• Életét bemutató vándorkiállítás és előadások az ország számos oktatási és kulturális intézményében
• Megjelenések informatikai egyetemi karokon (jeles kari napok, OTDK, Magyar Tudomány Napja, Kutatók éjszakája, Múzeumok éjszakája)
• Megemlékezések középiskolai informatikai versenyekhez kapcsolódóan
• Neumann kaleidoszkóp: legteljesebb Neumann megjelenések és megjelenítések gyűjteménye:
www.neumann120.hu
• Informatikatörténeti városi séták

Vélemény, hozzászólás?