Az első mobilhívás!

Ötven évvel ezelőtt történt az első mobilhívás!
Száz millió dollárba került a siker!
 
Ötven évvel ezelőtt, 1973. április 3-án történt meg az első mobiltelefonhívás a világon. Dr. Martin Cooper, a Motorola vezető mérnöke New York utcáin indította el az első tárcsázást bézsszínű készülékéről, amelyet hatalmas számbillentyűk és egy méretes antenna is díszített.
Ez hatalmas meglepetés volt a konkurenciának, ugyanis a Bell ekkor csak autókba épített mobilokon dolgozott.
A Motorolánál azonban tévesnek tartották az irányt, az otthonokból az autókba költöző, helyhez kötött mobilokat ugyanis nem tartották nagy innovációnak.Cooper első mobilja elsőséget jelentett, azonban igencsak kezdetleges volt: közel két kilót nyomott, a 23 x 13 x 4,5 centiméteres test pedig hatalmasnak számított. Sokat nem is lehetett vele társalogni, ugyanis mindössze 30 percnyi beszélgetési időt tett lehetővé az akkumulátor, amit 10 óráig tartott feltölteni!
A technológia ezen a ponton még távolról sem állt készen a tömeggyártásra. A prototípus továbbfejlesztése csaknem százmillió dollárjába került a Motorolának: az első kereskedelmi változat, a DynaTAC 8000X végül tizenegy évvel Cooper New York-i hívását követően került forgalomba. Ennek ára pedig csaknem 12 ezer dollár volt.
Az első igazi Motorola mobil a prototípushoz hasonló képességekkel rendelkezett, már ami a beszélgetési és töltési időt illeti, a súly viszont kevesebb mint felére, 790 grammra csökkent.
Az első kereskedelmi, és egyben nemzetközi mobilhívást bő egy évtizeddel Cooper telefonhívása után indították egy Motorola DynaTAC készülékkel. 1983. október 13-án Chicagóban Bob Barnett, az Ameritech Mobile Communications akkori elnöke Alexander Graham Bell Németországban tartózkodó unokáját hívta fel.

További szolgáltatásaink

Internet

Webmail

IP telefon

Legutóbbi bejegyzések

Friss hírek

Datatrans rajzpályázat

„Álom Vakáció” rajzpályázat A „DATATRANS Internet” Kft. felhívja a figyelmet az “Álomvakáció, rajzolj és nyerj” rajzpályázatra.

Részletek